Asus alaplapok P55-re építkezve

Mit kínál az Asus P55 fronton 50 000-től 70 000 forintig? Négy alaplapot mutatunk be.
Asus Pro és Premium
A P55-ös platform korántsem olyan népszerű, mint ahogy azt az Intel vagy éppen az alaplapgyártók szeretnék. Ez részint a magas áraknak tudható be, másrészt az LGA1156-os foglalat nem túl biztató jövőképe lengi körül az egész platformot, jelenleg ugyanis úgy tűnik, hogy a 2010 után megjelenő Intel processzorok már inkompatibilisak lesznek a most kapható alaplapokkal. Ennek ellenére a három fő gyártó (Asus, MSI, Gigabyte) szokásához híven rengeteg különböző típust dobott a piacra egyazon chipset köré építve. Most arra vállalkoztunk, hogy az Asus kínálatából négy modellt jobban is szemügyre vegyünk, hátha van valami új a nap alatt. Ami azt illeti van, de ahogy az az alaplapok esetében lenni szokott, a világot megrengető érdekességekre tovább kell várnunk, már ha egyáltalán léteznek ilyenek.

A négy vizsgált modell legolcsóbbika 50 000 forint környékén kapható, a legdrágább viszont 70 000-be kerül, ez pedig nem kis pénz, eleve igen kevés olyan ember van (főleg idehaza), aki akár 50 000 forintot hajlandó kiadni egy alaplapért. Szóval akkor mennyi az esélye annak, hogy a P55-ös chipset köré épülő termékek gomba módra szaporodjanak el? Nem túl sok, tekintetbe véve, hogy az alig pár napja kapható kétmagos Core i3/i5 sem éppen olcsó mulatság, egy ilyen alaplap és processzor kombó árából egy tisztességes teljesítményű LGA775-ös vagy AMD AM3-as platformot lehet kihozni. Tény, hogy az új Core gyorsabb, mint a konkurens vagy akár a Core 2, de már ez utóbbiak is bőven megfelelnek minden feladatra. Természetesen nem az alaplapok létezésének jogosultságát szeretnénk kétségbe vonni, de tény, hogy ez a platform az ár/teljesítmény mutató tekintetében nem éppen világbajnok.
Az első két megvizsgált típus a P7P55D-E Pro, illetve a P7P55D Premium nevet kapta. A Pro utótaggal ellátott modell E-s verziója lényegében a sima Pro továbbfejlesztett változata, egy amolyan középkategóriás modell, a Premium viszont a P55-ös alaplapok csúcsa kíván lenni, mint ahogy azt a nevéből is ki lehet következtetni. A két alaplap külsőre igen hasonló, és a korábbi P55-ös cikkeinket olvasók számára egyáltalán nem ismeretlen, hiszen ezek (illetve a korábban tesztelt modellek, a P7P55D, az EVO és a Deluxe) egyazon alapra épülnek, és az integrált kiegészítők, illetve néhány plusz funkció meglétében térnek el egymástól. Éppen ezért az E jelölésű Próról és a Premiumról nincs is túl sok mondanivalónk. A P7P55D-E Pro alapja a P7P55D, annak a felturbózott változata, plusz integrált eszközökkel és egy kicsit jobb BIOS-szal. Most még újdonság, emiatt mondhatni különlegesség, de a P7P55D-E Pro egyike azon alaplapoknak, amik már támogatják az USB 3.0 és a 6 Gbps-os SATA szabványt. Az USB 3.0, alias SuperSpeed elődjénél magasabb sávszélességet kínál (400 MB/s), így az USB-s külső merevlemezekre kevesebbet kell majd várni másolás közben. Ehhez azonban olyan keretre van szükségünk, amely szintén támogatja az USB 3.0-t. Előzetes tesztekből kiderült, hogy egy mai modern merevlemez olvasási, illetve írási teljesítménye kb. négyszeresére gyorsul az USB 3.0-t használva. Természetesen nem a merevlemez gyorsul fel, hanem az új szabvány enged át több adatot. Ez mondhatni egy jó és értelmes találmány, bár lehet, hogy felesleges, ugyanis az eSATA alapjában véve elég a merevlemezek igényeinek kielégítésére és ez utóbbit az emberek már kezdik megszokni. Annyit érdemes tudni, hogy a P55-ös chipset nem támogatja az USB 3.0-t, tehát ennek a használatba vételéhez az Asus egy integrált vezérlőt hívott segítségül (NEC chip), ráadásul annak érdekében, hogy a sávszélesség mindenképpen elegendő legyen, egy PLX gyártmányú PCIe-vezérlőt is ráépített az alaplapra, ami további 16 PCIe sávot biztosít az alaplapi eszközöknek. Mivel egy nem natív eszközről van szó, az USB 3.0 használatához fel kell installálnunk a vezérlőprogramot is, tehát egyelőre még kicsit macerás a használata.

Asus P7P55D-E Pro és P7P55D Premium [+]
A P7P55D-E Pro másik érdekes újítása a SATA 6 Gb/s támogatása. Mint az nevéből is kiderül, az új szabvány több adat egyidejű továbbítására képes, ennél fogva jó szolgálatot tehet majd a jövőben. Főleg az SSD-knek lesz erre a sávszélességre szükségük, azt ugyanis igencsak valószínűtlennek tartjuk, hogy a merevlemezek csak emiatt gyorsulnának majd. Sajnos a SATA 6 Gb/s-ot sem támogatja a P55, tehát ennek igénybevételéhez is külső segítséget hívott az Asus, egy Marvell gyártmányú chip látja el ezt a feladatot, az adattovábbításhoz szükséges PCIe sávokat pedig a fentebb már tárgyalt PLX chip biztosítja. Ezt a két eszközt leszámítva a P7P55D-E Pro nem túl különleges, ismerve a korábban tesztelt Asus P55-ös típusokat. Az alaplap összesen 9 SATA porttal rendelkezik (ebből kettő már az új szabvány szerinti), két PCIe x16-os foglalatot kínál fel, így tehát támogatja az SLI-t és a CrossFire-t, ezen kívül három PCIe x1-es és két PCI foglalattal gazdálkodhatunk. A P7P55D-E Pro is támogatja a Q-DIMM-et, tehát csak a memóriafoglatok egyik oldalán van pöcök, hogy könnyebben hozzáférjünk a modulokhoz, illetve támogatja a MemOK! technológiát is, ami segít beindítani a rendszert, ha nem ismerjük a memóriánk beállításait.
A P7P55D Premium a már amúgy is nagyon gazdag felszereltséghez már nem tesz hozzá túl sokat, sőt ez a modell az USB 3.0-t nem is támogatja az olcsóbbik verzióval ellentétben (erre a P7P55D-E Premium képes). A Premiumon máshogy helyezkednek el a bővítőhelyek és kevesebb a SATA port, viszont találunk rajta Power, illetve Reset gombot és a processzor tápellátó része sokkal komolyabb lett; sőt az alaplap túloldalán is találunk hűtőbordát (Stack Cool 3+). A chipsethűtő is más, mint azt korábbi tesztjeinkből már tudjuk, nem éppen ideális megoldás, ugyanis a hűtőbordára egy matricát tettek, ami nem engedi eltávozni a meleget. Szerencsére a P55 alig melegszik, ezért eleve nincs szükség komoly hűtőrendszerekre. Azért csak van valami, ami miatt a Premium az prémium… Ennek egyik fele az SSD-vel megtámogatott Express Gate – csak a Premiumon találunk SSD-t is, a többi P55-ös alaplap esetében a merevlemezre kell felinstallálni az operációs rendszert. És szólnunk kell még a TurboV EVO irányítására kialakított távirányítóról is.
Asus Sabertooth és Maximus
A P7P55D-E Pro és a Premium mondhatni a szokásos sémát követve épül fel, a korábban tesztelt P55-ös Asus lapoktól csak alig térnek el, ezért izgalmasabbnak ígérkezett az Asus SaberTooth (kardfog) 55i és a Maximus III Formula megvizsgálása. Az előbbit a gyártó úgy hirdeti, mint a megbízhatóság mintaképét. Az alaplap megtervezése során a stabilitás, a kompatibilitás és a tartósság volt a fő szempont, és azt állítják, hogy ezek nemcsak afféle pusztába kiáltott szavak, hanem mellékelnek egy igazolást is róla. Ez a papír részletezi, hogy milyen megpróbáltatásoknak képes ellenálni az alaplap az adott katonai szabványban foglalt feltételek mellett. Ha kicsit jobban belegondolunk, akkor ezek a címszavak első hallásra elég „lenyűgözőek”, azonban a legtöbb embernek nincs ekkora biztonságra szüksége. Ettől függetlenül a SaberTooth 55i üde színfoltnak tűnik az egyébként ugyanarra a sémára épülő „sablon” alaplapok között. A gyártó többi modelljével ellentétben a fekete NYÁK-on amolyan barnás-sárgás foglalatokat helyeztek el, ezzel is kihangsúlyozva, hogy valami másról van szó. A CPU és a memória tápellátó része ugyanakkor a P7P55D-E Prón láthatóéval megegyező, bár a MOSFET-ek hűtését némileg jobban átgondolt, egyszerűbbnek tűnő hűtőbordák végzik. Két PCIe x16-os és két x1-es foglalat, illetve két PCI bővítőhely várja a külső komponenseket, ezenkívül hat plusz kettő SATA portra csatlakoztathatjuk a háttértárolókat.
A SaberTooth 55i egyike azon lapoknak, amelyek támogatják a Drive Xpert „technológiát” (a plusz két SATA-csatlakozó): ez lényegében egy további SATA-vezérlő, ami támogatja a RAID 0, illetve 1 módot, ezeket az Asus Super Speed és EZ Backup néven emlegeti. Egy merevlemezzel még nem történik semmi különös, ha azonban mindkét portra HDD-t csatlakoztatunk, akkor szimplán a BIOS-on keresztül felállíthatunk egy RAID 0 vagy RAID 1 tömböt meghajtóprogram installálgatása nélkül; ugyanakkor ezeket a merevlemezeket így már nem használhatjuk rendszerlemezként. Az alaplap alján a P7P55D Premiumhoz hasonlóan találunk Power és Reset gombot, és a SaberTooth is támogatja a MemOK! funkciót.
A gyártó állítása szerint a SaberTooth 55i-n a hűtőbordákat kerámiából készítették. Az interneten utánanézve kiderült, hogy a kerámia (agyag) igen rossz hővezető, szóval érdekes egy elgondolás ez az Asus részéről, de a magyarázatuk az, hogy csak ez az anyag képes elviselni azokat a szélsőséges körülményeket, pl. hőingadozást, amit a katonai szabványban garantálnak, hogy az alaplap kibírja. Valószínűleg valamilyen speciális kerámia anyag lehet ez. Nemcsak a hűtőbordák anyaga változott, de a felületük is, amit úgy alakítottak ki, hogy gyorsabban adják le a hőt (nincsenek lecsiszolva, így az egyenetlenségek miatt nagyobb a hőleadó felület), legalábbis az átlagos, alumínium hűtőbordáknál. A SaberTooth 55i-n kialakítottak egy kis keretet egy miniventilátor (40 vagy 50 mm-es) számára, ami a memóriákat hűti. A gyártó sajnos nem csomagolt ventilátort az alaplap mellé, szóval ezt külön meg kell vennünk.
Talán a legérdekesebb újítás az E.S.P. (Efficient Switching Power), ami az alaplapi komponensek áramellátásáért felelős: ez nemcsak a CPU fázisait kapcsolgatja a terhelés függvényében – ahogy azt megszokhattuk –, hanem a különböző, használatban lévő csatlakozók és portok esetében is ezt teszi. Végül pedig érdemes szót ejteni a TUF (The Ultimate Force) tekercsekről és MOSFET-ekről, amikkel az egyébként standard japán alkatrészeket váltották le, ezek elvileg még stabilabbak és strapabíróbbak, mint az elődök. Összességében a SaberTooth 55i egy jól összerakott alaplapnak tűnik, de a célcsoportja elég speciális.

Asus SaberTooth 55i és Maximus III Formula [+]
Hétköznapibb, amit a Maximus III Formula kínál. A Republic of Gamers, azaz a játékosoknak szánt alaplapok egy újabb tagjáról van szó, amit nyilván a gémerek igényeit figyelembe véve alakítottak ki. A Maximus külsőre igen megnyerő, fekete alapon fekete és vörös színű foglalataival díszes eleme lehet egy átlátszó oldalú számítógépháznak. A SaberTooth jó pár érdekes megoldást vonultat fel, ezért ínyencként az ember elvárná, hogy ezek a legújabb technológiák egy legjobbak-legjobbjának kikiáltott ROG alaplapon is megtalálhatók legyenek, azonban nem ez a helyzet. A SaberToothon látott kerámiahűtés, az E.S.P., a speciális tekercsek és MOSFET-ek mind exkluzív SaberTooth tulajdonságok, ezért aztán a Maximus III Formulát, bár némileg kilóg a sorból, mégis inkább annak elejére tennénk, és nem egy új sorba, mint a SaberToothot.
De mit tud a Maximus III Formula? Azon kívül, hogy jól néz ki, számos funkciót kínál, amit más Asus lapokon nem találunk meg, még a Premiumon sem. Ilyen például a ROG Connect: a Maximus III Formulát egy másik, külsőleg csatlakoztatott számítógépről vezérelhetjük, természetesen ez alatt a túlhajtásra kell gondolni. A GameFirst segítségével elérhetjük, hogy filmletöltés közben is alacsony legyen a ping. A MemPerfect leteszteli nekünk a túlhajtott memóriát, a GO Button segítségével pedig „turbo módba” kapcsolhatjuk a számítógépet. A Speeding HDD-vel mindenféle driverek installálgatása nélkül RAID 0 tömböt kreálhatunk, amit az operációs rendszer azonnal egy lemezként lát. A CPU Level Up funkcióval (amit egyébként nem csak a ROG alaplapok tudnak) automatikusan túlhajthatjuk a processzort (az automata mód persze nem minden esetben előny).
A MemOK! a Maximusról sem hiányozhat, és végül van még itt két további extra, ami talán az összes eddig felsorolt funkciónál többet ér. Először is a Maximus III Formulához külső hangkártyát ad a gyártó, egy SupremeFX X-Fi-t. Ennek a minősége jobb, mint az általában használt integrált kodekeké, de egyesek nem különösebben rajonganak érte a problémás meghajtóprogramok (főleg Vista alatt) miatt. Másodsorban a Maximus III Formula a többi ROG alaplaphoz hasonlóan támogatja a ProbeIt funkciót: a deszka szélén érintkezőket találunk, melyek segítségével (és egy multiméterrel) kimérhetjük a CPU, CPU_PLL, PCH, DRAM és IMC valós feszültségeit, ez az MSI P55-GD80-asán V-Check Pointként szerepel. Mint azt már említettük, a P55-ös chip nem túl forrófejű, ezért a köré épülő alaplapokon szükségtelen komplikált, túlméretezett hűtéseket alkalmazni, ennek ellenére a Maximus III Formulán még ott is van hűtőborda, ahol nincs is mit lehűteni (az északi híd helyén). Ez persze elnézhető a gyártónak, hiszen a Maximus tervezésekor nyilván kiemelt szempont volt a dizájn, illetve a minél robosztusabbnak, stabilabbnak, megbízhatóbbnak tűnő alkatrészek használata, és mivel ezek a hűtőbordák nem zavarnak senkit (a CPU-hűtő felszerelésénél sem jelentenek akadályt) és még jól is néznek ki, nincs velük semmi gond.
Integrált eszközökből szokás szerint nincs hiány. A P55-ös PCH által szolgáltatott 6 SATA porton felül többségében JMicron vezérlők felelősek a további SATA és eSATA portokért. Ugyanakkor a két P7P55D-n egy Marvell chip támogatja a 6 Gbps-os SATA portokat. A PCH már nem támogatja a párhuzamos ATA csatlakozókat, ezeket minden esetben a JMicron JMB363-as chipje vezérli. Hangkodekek terén az Asus rászokott a VIA chipjeire, a Prón VT1828S, a Premiumon és a SaberToothon VT2020-as kodek található, míg a Maximus III Formula mellé – mint már tudjuk – egy X-Fi hangkártyát csomagol a gyártó. A hálózati vezérlők terén némi meglepetés ért minket: a P7P55D-E Prón és a SaberToothon PCIe-re kapcsolódó Realtek vezérlő található, viszont a Maximus III Formulára PCI-os vezérlőt integráltak, ami nem éppen egy ilyen csúcskategóriás termékhez méltó, főleg annak fényében, hogy a játékosoknak készült, hiszen a PCI buszra kapcsolódó vezérlők kevesebb adatot képesek átengedni és magasabb a CPU-kihasználtságuk is. Ezek a problémák csak akkor jönnek elő, ha teljesen leterheljük a PCI buszt, ami elég ritka, de mégiscsak egy csúcstermékről van szó.
A mellékelt kellékek mennyisége az Asustól megszokottként alakul mind a négy alaplap esetében, a gyártó általában csak a legszükségesebb eszközöket csomagolja a dobozba. A P7P55D-E Pro mellé leírást, driver CD-t, két 3 Gbps-os SATA kábelt, két 6 Gbps-os SATA kábelt, egy IDE kábelt, egy hátsó takarólemezt, egy SLI hidat és egy USB-s, illetve eSATA-s hátsó panelt mellékeltek. A Premium annyiban különbözik, hogy a sima SATA kábelből négyet mellékeltek, és az alaplap mellé adnak egy V-Remote-ot is (távirányító a TurboV EVO-hoz). A SaberTooth mellé ezeken felül (leszámítva a 6 Gbps-os SATA kábeleket) adnak egy ventilátorkeretet is (CoolMem), míg a Maximus mellől ez elmaradt, viszont csomagoltak mellé egy speciális USB kábelt (a ROG Connect miatt) és persze az X-Fi hangkártyát.

Hátsó csatlakozók: Pro / Premium / SaberTooth / Maximus [+]
A hátoldali csatlakozók terén igen vegyes a kép. A Maximuson kívül mindhárom típuson két PS2-es portot helyeztek el. USB csatlakozókból és audioportokból nincs hiány, és még FireWire-t is találunk mind a négy alaplapon. Ugyanakkor csak a Premiumon látható két Ethernet aljzat, a másik három modell esetében úgy ítélte meg a gyártó, hogy elég lesz egy is, ez talán a Maximus esetében szűkmarkúnak tűnik. Érdekesség, hogy míg a P7P55D-E Prón a kék USB portok az új szabványt jelölik, addig a Premiumon ezek szimpla USB 2.0-s portok, ez megtévesztő lehet. Ami az eSATA portot illeti, az csak a Premiumon nincs, viszont a kiegészítők között találunk egy hátoldali kivezetést, amin van egy. További gombocskák éktelenkednek a Premiumon és a Maximuson, egy CMOS Clear és a Maximuson egy ROG Connect gomb látható egy függőleges helyzetbe hozott USB port mellett. Ez az USB port kifejezetten a ROG Connect kiszolgálására hivatott, erről később bővebben írunk.
Egyedi jellemvonások

A CPU-foglalat környéke: Pro / Premium / SaberTooth / Maximus [+]
A P7P55D-E Prón 14+2-es felállás látható, 14 fázis jut a CPU-ra (ebből kettő a memóriavezérlőé) és kettő a memóriákra. A Premiumon igazán kitett magáért az Asus, 32+3 fázis felel a CPU-ért és az IMC-ért, míg négy fázis a memóriákért. Ez igen impresszívnek tűnik, de szerintünk ez már csak látványosságként funkcionál, könnyen lehet, hogy stabilabbak a feszültségek, de ezzel mit nyer a felhasználó? Talán extrém körülmények között (LN2-es hűtés és/vagy extramagas feszültségek) is stabilabb marad a Premium? Ezt sajnos nem tudtuk kideríteni, mindenesetre kicsit értelmetlennek tűnik így körülbástyázni a CPU-foglalatot, mert bár jól néz ki és bizalomgerjesztő, kicsit olyan hatást kelt, mintha elfogytak volna a tervezőmérnökök ötletei, és emiatt a több a jobb elvet követnék. Főleg annak fényében, hogy a SaberTooth 55i, a stabilitás mintaképének kikiáltott alaplap mindössze a P7P55D-E Prón látott mennyiségű fázissal rendelkezik. Ha a SaberTooth 55i-n ez elég, akkor a Premium mitől jobb? A Maximuson „csak” 16+3 fázis jut a CPU-ra és az IMC-re (és három a memóriákra), mégiscsak a tuningra lett kihegyezve. A MOSFET-eket beterítő hűtőbordák terén a Pro tűnik a legegyszerűbbnek, bár a Premiumon látható megoldás hasonló, de ez utóbbin hosszabbak a bordák és hőcsövekkel kötötték össze őket, ráadásul a műanyag pöckök helyett le vannak csavarozva, és így nem tudnak billegni. A SaberTooth 55i hűtőbordája egészen más külsőre, itt nem annyira a dizájnra, mint inkább a hatásfokra mentek rá. A Maximus III Formula a legbonyolultabb ezen a téren, ugyanis a MOSFET-ek körüli hűtőbordák összeköttetésben vannak az „északi híd” felett látható hűtőbordával, így tehát nagyobb a hőleadó felület, bár a lamellák jóval alacsonyabbak, mint a másik három típuson. Most pedig lássunk az alaplapok néhány egyedi vonását!

Stack Cool 3+ a Premiumon [+]
A P7P55D Premiumon visszatért a Stack Cool, annak is a 3+ megjelölésű verziója. Ez a MOSFET-ek területét hűti, de az alaplap túloldaláról, egy szimpla alumíniumlemezről van szó, tehát nem túl valószínű, hogy sokat számítana, de a Premium az Premium.

Over Voltage kapcsolók a Pro/SaberTooth és Premium lapokon [+]
OverVoltage kapcsolókat találtunk a Prón, a SaberToothon és a Premiumon. Előbbi kettőn csak a memóriának adható feszültséget növelhetjük meg, viszont a Premiumon a processzorét és az integrált memóriavezérlőét is. Ez nem keverendő össze az MSI P55-GD80-asán látott V-Switchcsel, az ugyanis valós idejű feszültségemelésre szolgál, míg ezek a kapcsolók csak a BIOS-ban található feszültségopciók intervallumát tolják ki.

A SATA 6 Gb/s-et biztosító PLX-chip a Pro és Premium lapokon [+]
Íme a P7P55D-E Prón és a Premiumon látható PLX-chip közelebbről! Ez a vezérlő alapjában véve egy második PCIe 2.0 x16-os sávot hoz létre, tesz elérhetővé az alaplapon annak érdekében, hogy az USB 3.0-ra csatlakozó, illetve a SATA 6 Gb/s-os eszközök ne szenvedjenek sávszélességhiányban. Amikor megláttuk, először azt hittük, hogy az Asus kialakított egy olyan P55-ös alaplapot, amin beüzemelhető egy teljes értékű CrossFire vagy SLI konfig 2 x16 PCIe sávval (ez azonban csak álom, mivel a PCIe-vezérlő a CPU-ban van, és azt nem lehet ilyen módon kibővíteni), de aztán rá kellett jönnünk, hogy teljesen más a chip rendeltetése.

Ki és bekapcsoló gombok a Premiumon, a SaberTooth-on és a Maximuson… [+]
A P7P55D Premium és a SaberTooth 55i a már szokásos Power, illetve Reset gombbal is rendelkezik, ami megkönnyíti az asztalon tesztelést. Ez elmondható a Maximus III Formuláról is, de ezen a Power gomb immár Startként szerepel, mintha valamiféle rakéta indítóállásáról lenne szó…

… illetve további érdekességek utóbbin: a GO gomb és a ProbeIt [+]
Végül pedig itt a Go gomb (szintén a Maximus III Formula sajátja), ez szintén a számítógép bekapcsolására hivatott, de kicsit másként. A BIOS-ban létezik egy almenü, ahol bekonfigurálhatjuk, hogy milyen túlhajtott paraméterekkel induljon el a gép, lényegében profilba menthetjük, és a GO lenyomásával ezt az állapotot hozhatjuk vissza bármikor. A ProbeIt – mint már írtuk – egyes feszültségek kimérésére jó, csak egy multiméterre lesz szükségünk. Ezt nyilván nem használná ki az átlagfelhasználó, de egy őrült tuningos könnyen lehet, hogy látni szeretné a feszültségek alakulását, amikor már extrém értékek vannak beállítva, ugyanis minimális eltérések/ingadozások akár a 3DMark lefagyását is eredményezhetik…

Alaplap típusa
Asus P7P55D-E Pro
Asus P7P55D Premium
Asus SaberTooth 55i
Asus Maximus III Formula

Processzortámogatás
Core i3/i5/i7

Foglalat típusa
LGA1156

Lapkakészlet
Intel P55

Memória
4 DIMM / maximum 16 GB DDR3-800/1066/1333/(1600/1866/stb. oc)
kétcsatornás DDR3 támogatás

Bővítőfoglalatok
2 PCI Express 2.0 x16 (x16 vagy x8 + x8)
3 PCIe x1
2 PCI
2 PCI Express 2.0 x16 (x16 vagy x8 + x8)
2 PCIe x1
2 PCI
2 PCI Express 2.0 x16 (x16 vagy x8 + x8)
3 PCI Express x1
2 PCI
3 PCI Express 2.0 x16 (x16 vagy x8 + x8, a fehér x4)
2 PCI Express x1
2 PCI

Serial ATA / RAID
6 SATA port (RAID 0, 1, 5, 0+1) – Intel P55
1 SATA port – JMicron JMB363 (fekete)
1 eSATA port – JMicron JMB363
2 SATA 6 Gb/s port – Marvell 88SE9123
6 SATA port (RAID 0, 1, 5, 0+1) – Intel P55
2 SATA 6 Gb/s port – Marvell 88SE9123
6 SATA port (RAID 0, 1, 5, 0+1) – Intel P55
1 eSATA port – JMicron JMB363
2 SATA port (EZ Backup, SuperSpeed) – JMicron JMB322
6 SATA port (RAID 0, 1, 5, 0+1) – Intel P55
2 SATA port (RAID 0, 1) – JMicron JMB322
1 eSATA port – JMicron JMB363
2 SATA port (SATA_ODD1 + SATA_ODD2)- JMicron JMB363

Parallel ATA / RAID
1 Ultra-ATA 133/100/66 – JMicron JMB363

Integrált audio
Intel HDA – VIA VT1828S nyolccsatornás hangkodek – koaxális/optikai SPDIF kimenet
Intel HDA – VIA VT2020 tízcsatornás hangkodek – koaxális/optikai SPDIF kimenet SPDIF-kimenet
Intel HDA – VIA VT2020 tízcsatornás hangkodek – optikai SPDIF-kimenet SPDIF kimenet
SupremeFX X-Fi nyolccsatornás hangkártya – koaxális/optikai SPDIF kimenet

Integrált hálózati vezérlők
Realtek Gigabit Ethernet 8112L (PCIe)
Realtek 8112L Gigabit Ethernet (PCIe)
Realtek 8110SC Gigabit Ethernet (PCI)
Realtek Gigabit Ethernet 8112L (PCIe)
Realtek Gigabit Ethernet 8110SC (PCI)

FireWire (IEEE 1394)
2 port – VIA VT6308P (egy a hátlapon, kivezetést nem mellékeltek)

USB 2.0
6 port a hátlapon, 3 az alaplapon (kettőhöz kivezetés)
8 port a hátlapon, 2 az alaplapon (mindkettőhöz van kivezetés)
8 port a hátlapon, 3 az alaplapon (kettőhöz kivezetés)
8 port a hátlapon, 2 az alaplapon (mindkettőhöz van kivezetés)
USB port a ROG Connecthez

Főbb jellemzők
16 Hybrid Phase Design
USB 3.0 és SATA 6 Gb/s
MemOK!
TurboV EVO
Express Gate
japán alkatrészek
32+3 Hybrid Phase Design
SATA 6 Gb/s
MemOK!
TurboV EVO + távirányító
EPU
Express Gate
Stack Cool 3+
japán alkatrészek
CeraM!X hűtőborda (kerámia)
CoolMem! Fan Frame (memória hűtőaljzat)
E.S.P. – Efficient Switching Power design
MemOK!
TUF alkatrészek
Drive Xpert (Super Speed azaz RAID 0 vagy Backup azaz RAID 1)
ROG Connect
GameFirst
MemPerfect
MemOK!
ProbeIt
SupremeFX X-Fi
Kaspersky Anti-Virus

USB 3.0
2 port a hátlapon (kék)
-

Méret
ATX, 305 x 244 mm

Gyártó honlapja
Asus

First Computer Kft. ajánlata:
First Computer Kft - Számítástechnikai webáruház

S1156 Asus P7P55D
37.313Ft

S1156 Asus P7P55D DELUXE
49.275Ft

S1156 Gigabyte GA-P55-UD3
28.863Ft

S1156 Asus P7P55D EVO
49.613Ft

BIOS-ok

Csak a Premiumon találunk SSD-t az Express Gate számára [+]
Az Express Gate alig több mint két éve jelent meg, és egyike azoknak a fejlesztéseknek, amik tényleg érnek valamit. A szóban forgó négy alaplap közül a P7P55D-E Pro és a Premium támogatja ezt a funkciót, de az eredeti formájában, tehát flashmemóriára telepítve csak a Premiumon találjuk meg, ugyanis találkoztunk már jó pár olyan Asus alaplappal, amelyek ugyan támogatták az Express Gate-et, de csak utólagos felinstallálás után (ilyen a P7P55D-E Pro is). Az Express Gate nem más, mint egy mini Linux egy, az alaplapon található flashmemóriára feltelepítve, némileg bekonfigurálva, és internetezésre, illetve skype-olásra felkészítve. Az alaplap bekapcsolását követően kiválasztható, hogy a BIOS-ba lépünk vagy elindítjuk a háttértárolón (HDD) található operációs rendszert, esetleg az Express Gate indítását választjuk. Ha utóbbira voksolunk, a mini operációs rendszer igen rövid idő alatt (10-15 másodperc) betöltődik és működésre kész állapotba kerül (az internetkapcsolatot persze be kell konfigurálni, ehhez jól jönnek az alaplapra integrált hálózati vezérlők és az opcionális Wi-Fi). A legérdekesebb, hogy az Express Gate működéséhez nem kell merevlemez, ha az alapvető működéshez szükséges komponensek rendelkezésünkre állnak (CPU, memória, VGA), már működőképes. Lényegében egy otthoni média-PC kiépítésére ad lehetőséget. Ráadásul a böngésző használata semmilyen kockázattal nem jár, hiszen a rendszer nem a merevlemezre dolgozik. Már amennyiben az eredeti „verzióját” támogatja az alaplap, és a P7P55D Premium ilyen.

A P7P55D-E Pro, a Premium és a SaberTooth BIOS-ának tuningos opciói lényegében megegyeznek [+]

További beállítások a CPU-val kapcsolatban, ventilátorvezérlés és profilok menedzselése [+]
A BIOS-ok terén nincs új a nap alatt. A P7P55D-k és a SaberTooth 55i a jól megszokott, asusos sémán alapul, és a vállalattól már megszokhattuk, hogy ki szokott tenni magáért: a BIOS jól átlátható és rendezett, a tuningopciók garmadáját nyújtja. Ez a három alaplap azonban mégis kicsit más, ugyanis a ventilátorvezérlés terén úgy vettük észre, hogy némi előrelépés történt, méghozzá abban az irányban, amit korábban többször is kifogásoltunk itt a PROHARDVER!-en. Korábban a ventilátor fordulatszámát csak a Silent, Turbo vagy Standard opciókkal vezérelhettük, ezek lényegében a CPU hőmérsékletétől függően állították be a processzorhűtő forgási sebességét, de azt csak a gyártó tudja, hogy pontosan milyen paraméterek alapján. Mindig hiányoltuk a manuális, központi egység hőmérsékletétől függő, illetve százalékos pörgési sebességet tartalmazó opciókat, és ezeket most végre megkaptuk. Immár beállíthatjuk, hogy a CPU maximum milyen hőmérsékletet érhet el, és hogy ezt a ventilátor milyen minimális, illetve maximális fordulatszámokkal hűtse. Nyilván ennek megvan az a kockázata, hogy túlmelegszik a processzor, mert a maximálisra konfigurált fordulatszám nem elégséges a központi egység lehűtéséhez, de nincs gond, mert a gép ilyenkor szimplán lekapcsol, elmúltak azok az idők amikor elégett a CPU… Azt egyelőre nem tudjuk, hogy ez az opció csak erre a három alaplapra korlátozódik, vagy a korábbi modellek is megkapják-e BIOS-frissítés formájában. Ezzel a módszerrel beállíthatjuk (ahogy mi mindig is szoktuk), hogy pl. 45 fokon működjön a processzor úgy, hogy közben a ventilátor fordulatszáma 20%-ot érjen el, azaz gyakorlatilag hangtalan lesz a számítógép.
Tuning terén érdemes megemlíteni a CPU Level Up opciót, amivel egyfajta automata tuningot alkalmazhatunk. Itt kiválaszthatjuk, hogy a processzor 3,08, 3,2 vagy 3,52 GHz-en induljon el (2,93 GHz alapórajelű i7-870-esről van szó), és ha a CPU képes rá, akkor el fog indulni. Sajnos az opció kiválasztása után semmilyen stabilitásteszt nem fut le, tehát lényegében az alaplap így vakon tuningol, és ha később lefagy a gép, akkor kénytelenek leszünk visszább venni az órajelekből vagy egy jobb hatásfokú hűtőt beszerezni. Az egyes opciók kiválasztása során az alaplap a feszültségeket automata módon feljebb tolja, aminek nem túlságosan szoktunk örülni, ugyanis az Asus alaplapok hajlamosak rá, hogy Auto módban extrém mértékben megemeljék a feszültségeket. Emiatt korábban voltak már problémáink, míg észre nem vettük, hogy az Auto állás okozza a processzor túlmelegedését. Az OC Tunert már többször is kipróbáltuk korábban, és úgy tűnik, hogy az újabb BIOS-verziók kiadásával javult a hatásfoka, de nem igazán javasolható a használata, mert a CPU Level Uphoz hasonlóan vak tuningról van szó, az alaplap nem tesztel stabilitást, amikor megváltoztatja a különböző paramétereket. Ugyanakkor a TurboV EVO program autotuning funkciója ellenőrzi a stabilitást, viszont a hatásfoka rettentően gyenge, hiszen a 4 GHz-re képes processzort nem képes elindítani 3,5 GHz-en sem. Összességében azt kell, hogy mondjuk, ezek az automata túlhajtó opciók és szoftverek nem igazán ajánlhatók.
Maximus III Formula bővebben

A Maximus III Formula már más téma… [+]
A Maximus III Formulát külön vettük, mert van néhány dolog, amiben kitűnik. BIOS szintjén nagyon hasonlít a másik három modellre, de a túlhajtáshoz szükséges opciók sok esetben nagyobb intervallumban állíthatók vagy a lépésközök finomabbak. A tuningos részlegről érdemes megemlíteni az LN2 Mode felbukkanását, ezzel elvileg stabilabbá tehetjük a gépet, amikor nagyon alacsony hőmérsékleten tuningolunk. Ezt nem tudtuk kipróbálni, ehhez ugyanis folyékony nitrogén kellett volna… A Maximuson a monitorozó részleg kicsit jobban szét van szedve, külön oldalon láthatjuk a feszültségeket, a hőmérsékleteket, a fordulatszámokat és a fordulatszám szabályzása is kapott egy almenüt. A feszültséges részen több érték van feltüntetve, mint általában az Asus lapokon (pl. a memória feszültségét most láttuk először Asus alaplapon kijelezve). A ventilátorok fordulatszám-szabályzásáért felelős részlegen a processzorén kívül négy további ventilátor manuális, hőfokosan paraméterezhető opciója látható, ami igen ritka. Az utolsó képeken pedig a Speeding HDD opció látható, ez egy amolyan fél Drive Xpertnek megfelelő, csak a RAID 0-t ismerő funkció, BIOS-ból konfigurálható, nagyon gyorsan, driverek feltelepítése nélkül, csak két merevlemezre lesz szükség hozzá.

MemPerfect és a „Go Button” konfigurálása [+]
Érdemes külön kiemelni a Go Button konfigos oldalát és a MemPerfect funkciót. Ahogy arról már szó esett, a Go Button konfigurációs oldalán elmenthetjük egy már korábban kitesztelt és stabil túlhajtott rendszer paramétereit (órajelek és feszültségek). Miután ezt megtettük, a Go gomb lenyomásával a profilban elmentett beállítások alapján indul el a gép. Ez hasznos lehet, amikor éppen túlhajtással próbálkozunk és valami balul sül el. Ekkor csak kikapcsoljuk a gépet, majd a Go gombbal bekapcsoljuk, és a már korábban kitesztelt tuningolt rendszer elindul. A MemPerfect teljesen másról szól. Ezzel beállíthatjuk, hogy milyen paraméterekkel kívánjuk túlhajtani a rendszerben található memóriát. Ez az opcióhalmaz sajnos csak az órajelekre korlátozódik, a feszültségeket és az időzítéseket nem variálhatjuk. Miután ezzel elkészültünk, elindíthatjuk a tesztet…

MemPerfect [+]
…és betöltődik egy Asus-féle Memtest86-os program. Ez egyébként csak minimális mértékben hasonlít a MemTest86-ra, csak az érthetőség kedvéért hasonlítottuk hozzá. Miután ez megtörtént, a program leellenőrzi a stabilitást azokon a beállításokon, amiket a BIOS-ban beállítottunk. Ennek egy komoly előnye van, mégpedig az, hogy nincs szükségünk egy MemTest86-ot tartalmazó bootlemezre (CD, pendrive stb.). Ezen kívül viszont nem voltunk vele különösebben megelégedve, ugyanis, mint kiderült, a MemPerfect az általunk használt memóriapárt, amiről tudjuk hogy DDR3-2000-es beállításon nem indul el – tökéletesen stabilnak minősítette DDR3-2000-es beállítás mellett. Miután ezt megállapította, újraindítottuk a gépet, de csak fekete képernyő fogadott minket… Szóval van itt nekünk egy memóriastabilitást ellenőrző programunk, ami rosszul ellenőrzi a stabilitást. Akkor viszont mi értelme van? Remélhetőleg majd az újabb BIOS-verziók kijövetelével együtt frissülni fog, mert ebben a formájában nem megbízható.

Asus GameFirst alias CFosSpeed
A Maximus III Formula egyik erőteljesen propagált tulajdonsága az Asus GameFirst, amivel beállíthatjuk, hogy az internetes játék vagy a letöltés kapjon-e nagyobb prioritást, és így akár még letöltés közben is játszhatunk, legalábbis ezt ígéri az Asus. Mint kiderült, a GameFirst nem takar mást, mint a közismert és ingyenesen letölthető CFosSpeed nevezetű program átalakított verzióját. A CFosSpeeddel beállíthatjuk a különböző feladatok prioritását, éppen azt teszi, amit a GameFirst ígér. Hogy igazságos legyen az összehasonlítás, az Asus készített egy programot, amiben egy nagy csokor játékhoz előre eltárolt profilokat társított, ezt pedig a CFosSpeed képes felhasználni. Igaz, a program „lemásolásához” nem kell nagy tudás, ugyanis alapértelmezés szerint az összes játék magas prioritáson fut, tehát a ping kerül előtérbe a letöltési sebességgel szemben – ez egyébként egy kattintás a CFosSpeed programban… Már kezdtük azt hinni, hogy valamiféle NVIDIA FirstPackethez hasonló hardveres megoldásról van szó, de csalódnunk kellett…

A ROG Connect szoftvere: TweakIt, tuningolásra
A Maximus III Formula és úgy általában a ROG alaplapok legjobban reklámozott funkciója a ROG Connect. Ez arra szolgál, hogy a ROG Connectet támogató alaplapra (ami ez esetben a Maximus III Formula) rákapcsolódhasson egy második számítógép (vagy akár notebook) egy speciális USB kábelen keresztül. Ha felinstalláljuk a ROG Connect szoftverét, akkor az azt támogató alaplap BIOS-beállításait a másik számítógépről módosíthatjuk Windows alól. Mint a fenti képen látható, ebbe beletartozik a BCLK és a PCIe órajele, illetve néhány feszültség, azonban hiányzik a memória órajele és a memóriaidőzítések. A program segítségével nyomon követhetjük, ahogy a ROG Connect-es alaplap bebootol, és egy ablakban láthatjuk, hogy éppen mi történik (memóriadetektálás, CPU-detektálás, operációs rendszer betöltése stb.), úgy, mint korábban az az egyes Asus alaplapok mellé adott LCD kijelzőn is látszott.

A program jelzi a bootolás állapotát és BIOS-t is frissíthetünk vele [+]
Mi látjuk a ROG Connect értelmét. Ez valami olyasmi, mint amit az MSI a Direct OC-vel és a V-Switchcsel másként, magán az alaplapon oldott meg. Tesztprogram futása közben egy másik számítógépről módosíthatjuk az órajeleket és feszültségeket, így magasabb pontszámot elérve, lényegében csalhatunk. Az MSI-t nem kritizáltuk emiatt, így az Asust sem fogjuk, de mégis, az MSI-féle hardveres módszer „vagányabb”. Bár az nyilván sokat számíthat, hogy a második számítógépen látjuk is az átállított értékeket, mert nem csak „vaktában” állítgatjuk a paramétereket. Lesznek, akik erre fogják használni a programot, mi mégis úgy látjuk, hogy inkább valami más, értelmesnek tűnő feladat elvégzésében lehet kiváló segédeszköz, ez pedig a BIOS frissítése. Ha valamiféle szerencsétlenség folytán elszáll a Maximus BIOS-a, azt egy másik számítógépről életre kelthetjük, ez pedig tényleg hasznos lehet.
BIOS-összegzés

Alaplap típusa
Asus P7P55D-E Pro
Asus P7P55D Premium
Asus SaberTooth 55i
Asus Maximus III Formula

BIOS típusa
AMI

Tesztelt verzió
0610
1207
1207
1202

Beállítható FSB (internal base clock)
80-500 MHz

Szorzó
állítható

PCIe-órajel
100-200 MHz

QPI Data Rate (Core i7-870-nel)
4270 MHz, 4800 MHz

DRAM szorzók
DDR3-800, DDR3-1066, DDR3-1333, DDR3-1600
Ai OverClock Tuner D.O.C.P állásban: DDR3-1800, DDR3-1866, DDR3-2000, DDR3-2133

Uncore frequency / ratio
nem állítható

Feszültségek

CPU
Offset módban: +0,00625 és +0,50000 V között
Fixed módban: 0,85000 és 1,70000 V között
az OV_CPU kapcsolóval (Premium) 2,1 V-ig
Offset módban: 0,85 és 1,6 V között
VID módban: 1,7 V-ig

RAM
1,2 és 2,0 V között
az OV_DRAM kapcsolóval (a Pro-n kívül mindhárom) 2,5 V-ig
1,20575 és 2,50425 V között

QPI
-

További feszültségek és órajelek, beállítások
IMC: 1,1 és 1,7 V között (OV_IMC kapcsolóval [Premium] 1,9 V)
CPU PLL: 1,8 és 2,5 V között
PCH: 1,05 és 1,50 V között
DRAM DATA (és CTRL a Premiumon és a SaberTooth-on) REF Voltage on CHA/CHB: 0,395x és 0,630x között
CPU differential amplitude: 700/800/900/1000 mV (BLCK tuninghoz)
CPU clock skew: 100 és 1500ps között
Load-line Calibration: Disabled (Intel spec.), Enabled (stabilabb tuning)
IMC: 1,00700 és 2,00075 V között
CPU PLL: 1,60325 és 2,50425 V között
PCH: 1,00700 és 1,35150 V között
DRAM DATA/CTRL REF Voltage on CHA/CHB: -157,5 mV és +200,0 mV között
CPU Clock Amplitude: 700/800/900/1000 mV (BLCK tuninghoz)
PCH Clock Amplitude: 700/800/900/1000 mV (BLCK tuninghoz)
CPU Clock Skew: 100 és 1500ps között
PCH Clock Skew: 100 és 1500ps között
Load-line Calibration: Disabled (Intel spec.), Enabled (stabilabb tuning)
LN2 Mode: 0 fok alatti működést esetleg segítheti
Full Phase Control

Tuning, hőmérsékletek, fogyasztás
Az alaplapok tesztelését rövidre fogtuk, ugyanis nincs értelme újra kideríteni azt, hogy ezek a modellek ugyanolyan gyorsak, mint az összes többi eddig tesztelt típus. Mindössze három kérdést vizsgáltunk meg jobban: tuning, hőmérsékletek és fogyasztás. A tesztrendszer alapját a szokásos komponensek képezték: Core i7-870-es processzor (2,93 GHz alapórajel), 2 x 2 GB CSX DDR3-1600-as memória, Samsung merevlemez és a 600 wattos Cooler Master táp.

CPU-tuning
CPU feszültség: 1,35 V
CPU_PLL feszültség: 1,90 V
IMC feszültség: 1,40 V
RAM feszültség: 1,65 V

Asus P7P55D-E Pro
Asus P7P55D Premium
Asus SaberTooth 55i
Asus Maximus III Formula

CPU-órajel / BCLK
4190 MHz / 190 MHz

QPI
3047 MHz

Northbridge (UCLK)
3428 MHz

Memória
DDR3-1522

CPU-tuning
CPU feszültség: 1,45 V
CPU_PLL feszültség: 1,95 V
IMC feszültség: 1,40 V
PCH feszültség: 1,15 V
CPU diff. amp. : 900 mV
CPU clock skew: 100 ps
RAM feszültség: 1,65 V

Asus P7P55D-E Pro
Asus P7P55D Premium
Asus SaberTooth 55i
Asus Maximus III Formula

CPU-órajel / BCLK
4190 MHz / 190 MHz
4300 MHz / 195 MHz

QPI
3047 MHz
3130 MHz

Northbridge (UCLK)
3428 MHz
3520 MHz

Memória
DDR3-1522
DDR3-1560

BLCK-tuning (15-ös szorzóval)
220 MHz
220 MHz
215 MHz
220 MHz

Tuningban ezúttal is két eshetőséget vizsgáltunk, de az eddigiektől eltérően most nem alap, majd picit megemelt feszültséges, hanem emelt és még magasabb feszültséges beállításokat teszteltük. A processzoron egy Thermalright MUX-120-as hűtő trónolt, ami ugyan nem vízhűtés, de a léghűtők között igen komolynak mondható. Az első beállításban csak moderált mértékben emeltük a feszültségeket, bár a CPU alapjáraton 1,15 V-on, az IMC pedig 1,1 V-on jár, tehát az 1,35 V-os, illetve 1,4 V-os értékeket nem nevezhetjük alacsonynak sem. Ezzel a beállítással, a mondhatni átlagos tuningos értékekkel mind a négy alaplap ugyanúgy szerepelt, 4,19 GHz-et sikerült kipaszírozni a Core i7-es processzorból, ami átlagos eredmény, tekintve, hogy a korábban nálunk vendégeskedő olcsóbb típusokkal is ennyit értünk el. A második menetben már több mindent variáltunk, és ennek lett is némi eredménye. A P7P55D-E Próval nem sikerült feljebb tornászni az órajeleket, viszont a másik három típussal 4300 MHz-ig jutottunk, ami további 2,6%-os órajelemelés. Nyilván egyéni preferencia kérdése, hogy a picurka kis 2,6%-os emelésért cserébe megéri-e még több bizonytalanságot csempészni a gépezetbe, elvégre mégiscsak tuningról van szó, és ha a határ közelében mozgunk, akkor könnyen lefagyhatunk. Ezek alapján nem lehet azt állítani, hogy a SaberTooth 55i és a Maximus III Formula ugyanolyan jó lenne tuningra, mert könnyen lehet, hogy a Maximust csak vízhűtéssel lehet igazán kihajtani, és a processzor is közrejátszik ebben. A 4,3 GHz-es órajel szép eredmény (az eredeti órajelhez képest 47%-os túlhajtás). Az azért látszik, hogy a P7P55D-E Pro picit gyengébb ezen a téren, de az is biztos, hogy ezért az 5 MHz-nyi potenciálért nem fizetnénk 60-70%-os felárat egy másik alaplapért. A BCLK tuningja is hasonlóan alakult, de ez esetben a SaberTooth maradt le egy picivel, „csak” 215 MHz-et ért el, míg a többiek 220 MHz-et. Egyébként ezek az eredmények kiemelkedőnek számítanak a mi szemünkben, mert a korábban tesztelt alaplapok többségével elakadtunk 200 MHz környékén, csak a Gigabyte P55-UD4 volt képes 210 MHz-ig elmenni.

A hőmérsékletek alakulása (Celsius-fok) 23 fokos szobahőmérsékleten
Asus P7P55D-E Pro
Asus P7P55D Premium
Asus SaberTooth 55i
Asus Maximus III Formula

A FET-eken található hűtőborda hőmérséklete kb. 1 órányi használat után
40-45
45-50
35-40
40-45

Az északi híd helyén található hűtőborda hőmérséklete kb. 1 órányi használat után
-
-
-
35-40

A déli híd helyén található hűtőborda hőmérséklete kb. 1 órányi használat után
40-45
35-40
35-40
40-45

A hőmérsékletek érdekesen alakultak. A „kerámia” technológiás SaberTooth valóban tudhat valamit, mert ezen mértük a legalacsonyabb értékeket. A P7P55D-E Pro és a Maximus ugyanúgy teljesített, kb. ennyire fontosak azok a hőcsövek a Maximuson… Ugyanakkor a Premium MOSFET-hűtése volt a legmelegebb, ami annak fényében igen érdekes, hogy ezen az alaplapon a hőleadást még az alaplap túloldalán található Stack Cool 3+ is segíti. Ez nyilván arra vezethető vissza, hogy a Premiumra pakolták rá a legtöbb alkatrészt. Összességében azonban egyik sem üt el az átlagtól, a P55-ös alaplapokról általában elmondható, hogy nem olyan melegek, mint egyes korábbi generációs, pl. LGA775-ös modellek.

Fogyasztásban az alaplapok hozták az Asustól megszokott átlagos formát, a korábbi teszteredmények sűrűjéből egyáltalán nem emelkednek ki meglepően alacsony vagy magas fogyasztásukkal. A SaberTooth jó eredményére ráfoghatjuk, hogy az E.S.P.-nek köszönhető, de nagyon minimálisak az eltérések, és a fogyasztásmérőn kijelzett érték eleve folyamatosan ingadozik, tehát nem mondanánk, hogy az E.S.P. valamiféle extra technológia lenne. A grafikonon látható, hogy az általunk lemért általános három érték helyett ezúttal négy szám szerepel az alaplapok mellett, most ugyanis kimértük azt is, hogy a C state bekapcsolása (C1E és EIST nélkül) milyen hatással van a fogyasztásra. Egyértelműen látszik, hogy ez a funkció csökkenti leginkább a lemért értékeket, hiszen a C state a CPU egyes komponenseit kapcsolja ki, amikor azok nincsenek használatban; márpedig ha valami le van kapcsolva, onnantól kezdve már teljesen mindegy, hogy lecsökkentjük-e a CPU szorzóját és a feszültségeket (C1E/EIST), az már nem fog túl sokat számítani.
Értékelés
A P7P55D-E Pro 50 000 forintért elsőre igencsak drágának tűnik, de ez a megállapítás a másik három alaplapra is igaz. Ha LGA1156-ról van szó, akkor sajnos ilyen árakban kell gondolkodnunk. Ugyanakkor átnézve az árlistákat azt kell, hogy mondjuk, még ez tűnik a legésszerűbb megoldásnak az „olcsóbb drága” alaplapok között. A P7P55D-E Pro a Gigabyte P55-UD4 árában kapható, azonban van rajta USB 3.0, illetve 6 Gbps-os SATA, ráadásul tuningban is van olyan jó, mint a Gigabyte, ha nem jobb. Nyilván a két új szabvány sokaknak egyelőre nem túl lényeges szempont, érdemes lenne várni, amíg ezek elterjednek. Ár/teljesítmény, vagy mondhatnánk azt is, hogy ár/körítés szempontjából a P7P55D-E Pro nem igazán rúg labdába az MSI P55-GD65 mellett, de ez már csak így szokott lenni, az alacsonyabban árazottak mindig jobban megérik. Az ötvenezres lapok mezőnyében azonban ajánlott választás.
A P7P55D Premium 70 000 forintos ára meghökkentő annak fényében, hogy lényegében ugyanazt tudja, mint kisebbik társa, és csak néhány, finoman fogalmazva is könnyedén nélkülözhető extrával gazdagabb (Stack Cool, távirányító, „milliónyi” fázis), sőt van, amiben még le is van maradva, ugyanis nem támogatja az USB 3.0-t. A Premium egyetlen tulajdonsága miatt lehet vonzó, ez pedig az Express Gate, de ez aligha csábítja majd a tömegeket arra, hogy megvegyék életük legdrágább alaplapját.
A SaberTooth 55i egy érdekes színfolt az Asus termékpalettáján, fantasztikusan hangzó újító technológiáival az ember azt hinné, hogy az UFO-k hozták; pedig a mindennapi használat során nem tud többet, mint a P7P55D-E Pro, sőt a Premiumhoz hasonlóan ez sem támogatja az új szabványokat, pedig még drágább is. A SaberTooth a stabilitást és megbízhatóságot garantáló alkatrészein felül a Drive Xperttel nyújt többet házon belüli riválisainál, ez azonban szintén nem tűnik egy nélkülözhetetlen funkciónak; a P55-ös PCH is támogatja a RAID 0 és 1 módot, és ezeket még lehet rendszerlemezként is használni. Ami pedig a stabilitást, kompatibilitást és tartósságot, megbízhatóságot illeti, ilyen magas szinten keveseknek van rá valóban szüksége. Ezt a lapot speciális, szélsőséges igénybevételnek kitett felhasználási területekre szánták.

A Maximus III Formula meglepetésünkre olcsóbb, mint a P7P55D Premium, pedig szerintünk a Maximus többet ér, több szempontból is. Bár nincsenek rajta 6 Gbps-os SATA portok, adnak hozzá egy normális hangkártyát. Tuningban tud annyit, mint drágább testvére, a TurboV EVO távirányító pedig nem az a kellék, ami különösebben hiányozna nekünk. A MemPerfect jó ötletnek tűnik, csak még nem igazán kiforrott. A ProbeIt hasznos lesz azok számára, akik hajlandóak kiadni ennyi pénzt egy alaplapért. A GameFirstről legyen elég annyi, hogy létezik, a ROG Connect viszont még akár éppenséggel hasznos is lehet. A Premium és a Maximus nyilván más-más felhasználói rétegeket céloz meg. A Maximust leginkább az MSI P55-GD80-hoz hasonlíthatnánk, hiszen mindkettőt hasonló elvek mentén tervezték. Ugyan az Asus lapja jó 8000 forinttal drágább, azért nekünk a felsorolt pozitívumok miatt tetszett.

Asus P7P55D-E Pro
50 000 forint környékén

Asus Maximus III Formula

http://firstshop.hu/search.php?mode=1&search_query_adv=p55&brand=&ISSelectReplacement_category[][]=17979&category[]=17979&searchsubs=ON&price_from=&price_to=&featured=&shipping=

Minden jog fenntartva © Blogtár